Az egérfélék tartása

Az egérfélék tartásához a legcélszerűbb a terrárium, mert ebből az állatok nehezebben szöknek ki, és könnyebben megfigyelhetőek, míg a ketrecek résein könnyen áttuszkolják magukat. A jobb szellőzés érdekében a terráriumot célszerű ráccsal lefedni. Az általános alapelv itt is igaz: minél nagyobb az állat élettere, annál biztosabb, hogy jól fogja érezni magát és egészséges marad; ez sokszorosan igaz az egérfélék esetében, legtöbbjük ugyanis nehezen szoktatható kézhez, és így a szobában való kiengedésük sem mindig megoldható. Az olyan fajok esetében (pl. az afrikai törpeegér), amelyek nem vagy csak minimális mértékben szelidíthetőek, és inkább díszállatként, mint társállatként tarthatók, az állat gyakorlatilag egész életét a terráriumban éli le; ezt tartsuk szem előtt, és lehetőségeinkhez mérten a legnagyobb helyet biztosítsuk számukra. Az egérfélék csoportban élnek, bár a hímeket gyakran egyedül kell tartani, mert agresszívek egymással. Egy 3-4 egyedből álló csoportnak egy 30-40 literes, megfelelően berendezett terrárium a minimális. A terrárium berendezése folyamán törekedjünk rá, hogy az állat természetes élőhelyéhez hasonló környezetet próbáljunk teremteni.
 

A felesleges szaporulat elkerülése végett célszerű egynemű csoportokat tartani, lehetőség szerint összeszokott alomtársakat. A hímek gyakran verekedősek (sajnos néha ivartalanítás után is), az ilyen egyedeket külön kell tartani. A terráriumban mindenképp legyen megfelelő házikó vagy egyéb búvóhely, jó minőségű széna és esetleg néhány puha rongy (ez utóbbit az állatok fészeképítéshez használják). A legtöbb faj kedveli, ha a terrárium alján kevés homok vagy föld is van, amiben áshat; egyébiránt pormentes, kezeletlen forgács (a friss fenyő és a cédrus illóolaj-tartalma miatt kerülendő) ajánlható. Érdemes rágcsáló-WC-t is betenni nekik, ugyanis előszeretettel használnak egyetlen sarkot ilyen célra. Az egérfélék többségének vizelete az emberi orr számára kellemetlen, így takarításukra kicsivel több időt és figyelmet kell fordítanunk.

Az egérfélék többsége kedveli a meleget. Kis kedvenceink lakhelyét ne tegyük huzatos helyre, és gondoskodjunk folyamatos szobahőmérsékletről (20-23 °C); a hőmérséklet ne menjen 20 °C alá. Egyes példányok szeretnek sütkérezni, így érdemes a terráriumot olyan helyre tenni, ahol egy részét időnként éri a napfény, de közvetlen, tűző napnak semmiképpen se tegyük ki az állatokat, és mindig legyen a terráriumban egy hűvösebb, árnyékos rész, ahová be tudnak húzódni.
Érdemes futókereket is elhelyeznünk nekik; egyes példányok kedvelik, mások kevésbé (ne rácsos, hanem egybeöntött műanyag típust vegyünk, mert a rácsosba könnyen beleakadhat és eltörhet az állatok farka). Néhány faágból több szintes mászókát alakíthatunk ki.
 
Az egerek a patkányokhoz hasonlóan mindenevő rágcsálók, tehát nem csak növényi táplálékot, hanem állati fehérjéket is fogyasztanak. A növényevő rágcsálók számára készült tápok ezért nem elégítik ki az egérfélék minden tápanyagszükségletét. A készen kapható, egérfélék számára árult teljesértékű, pelletált táp adható alapeleségként, ezt alkalmanként egészítsük ki friss zöldeleséggel és gyümölcsökkel (a felfújó hatású zöldségek, karalábé, karfiol, bab stb. kerülendő), illetve ritkábban fehérjével (sajttal, főtt tojással, túróval, főtt csirkecsonttal, esetleg lisztkukaccal vagy bogárlárvával). A fehérjebevitelt nem kell túlzásba vinni, mert a pelletált tápok már tartalmazzák a megfelelő mennyiségű fehérjét, és a fehérje túletetése megterheli az állatok veséjét.
 
Mi ezt a tápot ajánljuk: Versele-Laga Rat Complete, Versele-Laga Rat&Mouse Pro
 
Általános hiedelem, hogy a rágcsálók, főleg az egérfélék kevés vízzel is beérik. Ez bizonyos fajok esetében igaz, mások azonban igen érzékenyek a kiszáradásra! Ne mi döntsük el, mennyit igyon az állatunk! Szereljünk be neki golyós önitatót, hogy vízigényét kedve szerint ki tudja elégíteni!

A terrárium berendezéséről néhány tanácsot itt olvashat.

 
A fehér egér és a japán táncolóegér (Mus musculus domesticus)
 
A fehér egér a házi egér kísérleti célokra kitenyésztett változata, testhossza kb. 8-9 cm, amihez egy ugyanilyen hosszú farok tartozik; átlagos élettartama másfél-két év. A japán táncolóegér és a fehér egér nem tekinthető külön fajnak, és tartásmódjuk és igényeik is megegyeznek (egyedül szaporodásbiológiájukban van némi eltérés, a japán táncolóegereknél ugyanis általában kisebb az alomszám). A hobbiállatként ritka, eredetileg kifejezetten kísérleti célokra kitenyésztett kopasz egér is a fehér egér egyik változata. Ennél a típusnál ügyelnünk kell rá, hogy ne tegyünk a terráriumba szúrós szénát vagy szalmát, és jól fűtött helyiségben helyezzük el kedvenceinket.
Ez a faj viszonylag könnyen kézhez szoktatható, így terráriumon kívüli szabad mozgást is biztosíthatunk neki.
 

A mongol futóegér (Meriones unguiculatus)
 
A mongol futóegér, bár sokszor az egerekhez sorolják, valójában a hörcsögfélékhez áll közelebb. Igen kedvelt hobbirágcsáló, mert vizelete az emberi orr számára nem kellemetlen. Izmos hátsó lábaival hatalmasat képes ugrani, így magas falú, vagy felül zárt (de megfelelő szellőzést biztosító!) terráriumban célszerű tartani. Akárcsak a degu és a csincsilla, bundája ápolásához rendszeres homokfürdőt igényel. Csakis párban vagy kisebb csoportban tartható, a magányt nehezen viseli. Átlagosan 3-4 évig él.
A mongol futóegereknél sajnos viszonylag gyakori a genetikusan öröklődő epilepszia. Enyhe esetben csak fül- vagy fejrángást tapasztalhatunk, súlyosabb esetben az állat egész teste rázkódhat. Az ilyen állatot rendszeresen látnia kell állatorvosnak, és kímélni kell a stresszhatásoktól, továbbtenyésztésük pedig szigorúan tilos!
 

Az afrikai törpeegér (Mus minutoides)
 
Ez a kis rágcsáló gyakorlatilag egész Afrikában honos a Szaharától délre. A világ legkisebb ismert rágcsálófaja, súlya átlagban 3-5 gramm, testhossza kb. 3 cm, amihez egy ugyanekkora farok csatlakozik. Élettartama 2-3 év. A fehér egérnek rendszertanilag közelebbi rokona, mint az európai törpeegérnek. Az afrikai törpeegérre fokozottan igaz, hogy csak csoportban tartható; legalább 3-5 példányt tartsunk együtt! Kézhez szoktatásuk nagyon nehéz, így inkább tarthatók díszállatként, mint simogatnivaló kedvencnek, és a terráriumból való kiengedésük erősen ellenjavallt, mivel gyakorlatilag nyomtalanul el tudnak tűnni a lakásban. Legszívesebben kisméretű magvakat fogyaszt, így tápláléknak a kanári- ill. pintyeleség is megfelel (természetesen friss zöldeleséggel és fehérjével kiegészítve). Mindig adjunk nekik nagy mennyiségű szénát, ezt fészeképítésre is felhasználják.
 
 
A csíkos fűegér (Lemniscomys barbarus)
 
Közép-Afrikából származó rágcsálófaj, testhossza 10 cm, általában 1-3 évig él. Nagyon szép, világosbarna-szürke csíkos mintázata miatt ideális díszállat, viszont gyakorlatilag nem szelidíthető, nagyon félénk, és nem vagy csak nagyon nehezen szoktatható kézhez. Csak társasan tartható, a magányos példányok elpusztulnak. Őket is mindig lássuk el megfelelő mennyiségű szénával, hogy fészket építhessenek.
 
 
Az egyiptomi tüskésegér (Acomys cahirinus)
 
Észak-Afrika sziklás, sivatagos területein honos rágcsálófaj, mely nevét első pillantásra tüskésnek tűnő bundájáról kapta. Szőre ugyanolyan puha, mint a többi rágcsálóé, a "tüskéknek" csupán elijesztő funkciója van. Igen fürge állatok, fajtársaik társaságát igénylik. Ha sokat foglalkozunk vele, kézhez szoktatható.