Néhány érdekesség a rágcsálókról

A rágcsálók a Földön élõ egyik legsikeresebb emlõscsoport, hiszen számtalan élõhelyet meghódítottak az evolúció során. Vannak kizárólag föld alatt élõ és nagyrészt vízi életmódú, fán lakó (arboreális) és nyílt területeken élõ rágcsálók, melyek élõhelyüknek, életmódjuknak megfelelõen specializálódtak.

Néhány alapvetõ jellemzõ azonban szinte minden fajban megegyezik. Ezek közül a legfontosabb a fogazat. Ne felejtsük el, hogy a rágcsálók latin megnevezése - rodentia - is a fogukra és az állandó rágásra utal: a rodere latin szóból származik, mely rágást jelent. Az összes rágcsáló 2 alsó és 2 felsõ metszõfoggal (incisivus) rendelkezik, a szemfogak (caninusok) minden fajban hiányoznak. Az előzápfogak (premoláris) és zápfogak (molaris), illetve a nagyméretû incisivusok között tág tér (diastema) található. A metszõfogak minden rágcsálóban nyitott gyökerûek, tehát az egész élet során folyamatosan nõnek, míg a premoláris, illetve moláris fogak lehetnek – fajcsoporttól függõen – nyitott vagy zárt gyökerûek. E speciális fogazat számos egészségügyi vonatkozással bír, melyeket máshol részletesen ismertetünk.

Jelenleg több mint 2000 rágcsáló faj él a Földön és ezzel ez a rendszertani csoport a legnépesebb rend az emlõsök osztályán belül. A ma élõ emlõs fajok közel 40%-a rágcsáló, ennek megfelelõen az Antarktiszt kivéve minden kontinenst és szinte minden élõhelyet meghódítottak. A rágcsálók pontos rendszertani beosztása immáron több mint 150 éve képezi tudományos viták tárgyát, de néhány bizonytalan helyzetû családot leszámítva viszonylag egyértelmûen megállapíthatóak a rokoni viszonyok. Az óriási fajszám természetesen igen nagy változatosságot takar e fajok anatómiájában és kisebb mértékben élettanukban, életmódjukban is.

A legkisebb rágcsáló a beludzsisztáni törpeugróegér (más néven dzserboa) (Salpingotulus michaelis), melynek testtömege hozzávetõlegesen 3g, de nem sokkal nagyobb a Magyarországon is tartott afrikai törpeegér (Mus minutoides) sem (kb. 6-7g). A legnagyobb ma élõ rágcsálófaj a vízidisznó, vagy capybara (Hydrochoerus hydrochaeris) a 60kg-ot is elérheti és állatkertek kedvelt, békés óriása. Egy rég kipusztult fajuk - a Josephoartigasia monesi - akár az 1000kg-os testtömeget is elérhette! Míg a legtöbb rágcsáló a nyílt, füves területeken, vagy erdőkben a talajszinten él, addig számos mókus faj a lombkorona lakója. A repülőmókusok (Pteromyini) több, mint 40 faja, pedig azon néhány különleges emlős közé tartozik, melyek képesek vitorlázórepülésre. Legtöbb fajuk Ázsiában él, és kevéssé ismert, hogy egy fajuk - az orosz sutaszárnyúmókus vagy szibériai repülőmókus (Pteromys volans)  - Európában is előfordul, bár Oroszországot leszámítva eltűnőben van. Egyes fajok, mint a jól ismert eurázsiai hód (Castor fiber), vagy a nutria (Myocastor coypus) nagyrészt vízi életmódot élnek. A rágcsálók a tengeri élőhelyeket azonban nem tudták meghódítani. Az egyik legsajátosabb életmódú rágcsáló a csupasz turkáló (Heterocephalus glaber), mely Afrika száraz területein, kizárólag föld alatt él, és olyan társadalmat alkot, amilyen a hangyáknál, vagy a méheknél figyelhető csak meg. Föld alatti életmódot más fajok is folytatnak, Magyarországon például több, föld alatt élő földikutya faj (Spalax sp.) is előfordul, melyek intenzív kutatása az utóbbi években kezdődött meg (ne tévesszük össze ezeket az állatokat a vakonddal (Talpa europea), ami nem rágcsáló, hanem rovarevő, bár az általuk készített "túrások" hasonlóak).

Általában jellemzõ rájuk, hogy viszonylag rövid életûek (ez alól kivétel például a csincsilla (Chinchilla lanigera), mely kis termete ellenére is 15–17 éves kort érhet el), az egerek a leggyorsabban öregedõ emlõsállatok közé tartoznak. A rövid élettartamot korai ivaréréssel és nagy szaporasággal ellensúlyozzák. Egyes fajok azonban meglepően hosszú életűek lehetnek: a csupasz turkálók akár 30 évig is élhetnek, melynek vélhetően az az oka, hogy gyorsan regenerálódnak és képesek a sejtek öregedését valamilyen, eddig nem ismert módon lassítani. A legtöbb faj esetében az ivarok elkülönítése nehéz, támpontot leginkább az végbélnyílás és az ivarszervek távolsága adhat. Az ivari ciklus és a vemhességi idõ többnyire rövid, fajtól függõen évente 2–8 elléssel számolhatunk.

dr. Liptovszky Mátyás - dr. Papp Georgina Viktória